.

Magyarország a II. világháború után idegen nagyhatalom érdekterületévé vált. Tragikus, hogy az elnyomó politikai erő, saját hatalma érdekében olyan ideológia mögé rejtette magát, amely szép szavakkal, a legembertelenebb gátlástalansággal tiport el mindenkit, aki útjában állt, akár kívülről, akár saját sorain belül.
A KDNP II. kerületi Szervezetének vezetősége ezért határozta el, hogy ez évben is február 25-én ünnepi megemlékezést tart a kommunizmus áldozatainak emlékére Budapesten, a II. kerület Gyorskocsi utcai, korábban hírhedt börtön falán lévő emléktábla előtt. (1961-ben magam is közel egy évig itt raboskodtam vizsgálati fogságban a katolikus katakomba egyházi és cserkész évek „jutalmául”, amelyet a BM politikai rendőrsége a rendszer megdöntésére irányuló szervezkedésnek és az ezt követő idők elit nevelésének minősített.)
A zenével kísért Himnusz eléneklése után Bagdy Tamás főpolgármester helyettes, a KDNP alelnöke röviden ismertette a február 25- i ünnep időpontjának kialakulását. Ezen a napon hurcolta el a megszálló szovjet hadsereg Váci utcai lakásából Kovács Bélát, a Független Kisgazda Párt főtitkárát, parlamenti képviselőt. 1947-ben a Barankovics által vezetett Demokrata Néppárt (DMP) is kénytelen volt felmérni reális jövőjét, a jezsuitákkal, (kiemelten P. Kerkai SJ-vel) való együttműködés legjobb megoldását. Végül Mindszenty bíboros letartóztatása után Barankovics is kénytelen volt Nyugatra menekülni 1949. februárban. Ez időben 11 DMP politikus kényszerült követni kimenekülését. Ekkor kezdődött a „csengő frász” korszaka, amit az akkor élők soha nem felejtenek el.
Ezt követően Szalma Botond, a KDNP Fővárosi Választmányának elnöke szólt a kommunizmus embertelen működéséről: „Nem egy izmust ültettek a nyakunkba, hanem irtották a családokat, hitünket, papjainkat, cserkészeinket, becsületes szakembereinket, és a mindennapi életet mérgezték, mint a kutat. Ez a mérgezés ál liberális jelmezben még ma is tart.” Beszélt továbbá arról is, ne felejtsük el a több mint 100 millió áldozatot és a számtalan, egész életére meggyalázott embert és családját. De mi ne féljünk! A bosszú helyett figyeljünk Jézus szavára: „Legyetek irgalmasok!” A bűnösöknek bocsássunk meg, ám elvárjuk bocsánatkérésüket.
Az ifjúság részéről Azbej Trisztán, az IKSZ alelnöke folytatta a megemlékezést.
A kommunizmus borzalmai során 1956 adott reményt az újraéledésre. Helyette, Nagy Imre halálával a múlt tért vissza. 1989. június 16-án kezdődött a remény kibontakozása, amely mind a mai napig tart.
Kérdés, mennyire hiteles a fiatalok ismerete az életük előtti vagy ifjúkoruk történelmi eseményeiről. Mit hamisítottak meg a tiltott vagy eltorzított jelentésű szavak, mint 1956, templom, szabadság, függetlenség, valamint az elhallgatás, ami nagy történelmi közömbösséget okozott. Mi fiatalok cinikus nyomort örököltünk, amely szeretet nélkülivé tette körülöttünk a világot. Fel kell fedni az eltorzított évtizedek történelmét a maga őszinte valóságában. A téves romokon cselekvő szeretettel kell építenünk a nemzet életét! – fejezte be gondolatait az ifjú előadó.
Ezt követően Lelesziné Tóth Emese énekművész mély átéléssel énekelte a Rabok Mária énekét.
Majd Prof. Jobbágyi Gábor Dr. egyetemi tanár, a KDNP Család és Életvédelmi Munkabizottságának vezetője mondott megrázó, tényfeltáró beszédet.
Azzal kezdte, huszonkét éve állította a KDNP a kommunizmus áldozatainak emlékére ezt a márványtáblát. Akkor is ő mondta az avató beszédet. Ám még a mai napig is nagyon hiányos az ártatlanul meghurcoltak és meggyilkolta mennyiségére vonatkozó ismeretünk. Így pl. 1956 halottainak közölt számánál is jóval több a tényleges áldozat. Az ütközetek során 8-10 ezer polgár, 4-5 ezer felkelő, és az események során még további több ezer halottal is számolhatunk. A megtorláskor kivégzettek száma 350-400 között van. Mindemellett működött szovjet statáriális bíróság is. Arról nincs ismeretünk, hogy az 56-os eseményekkel kapcsolatban ők hány embert ítéltek halálra. Többeket ítélet nélkül vertek agyon kihallgatásuk során. A menekülők közül is sok embert lőttek le a nyugati határon. Mindezeket számba kell vennünk. Ugyanakkor nem feledkezhetünk el az eddig ismerteknél jóval nagyobb számú letartóztatott áldozatokról sem. Nagy Imre előkerült irataiban is több tízezer 56-os halott szerepel. A Nyugatra menekültek és kint maradtak száma 150 ezer körülivé tehető. A kommunizmus alatt a Gulágra is mintegy 600 ezer magyart hurcoltak, ahonnét csak 200 ezer térhetett haza.
Az ország elfoglalásakor és az ezt követő időkben több mint 100 ezerre tehető a megerőszakolt nők száma.
Budapesten a börtönben elhunyt és kivégzettek két temetői parcellája mögött jelenleg további két elhanyagolt parcella van. Feltételezhető, hogy ezek is a magyar áldozatok tömegsírjait foglalják magukba. Ha összegezzük a kivégzett, megölt vagy a kommunista hatalom által egy életre megnyomorított áldozatokat, akkor megállapíthatjuk, hogy minden harmadik magyar család érintett az áldozatok között. Feltesszük a kérdést, hogy mindezt megbocsáthatjuk-e.
Megoldás-e az, hogy a felelős bérgyilkosokra felfüggesztett ítéleteket hoz a bíróság? A vörös kitüntetettek még a mai napig is kapják nemzetárulásukért kiemelt havi járandóságukat. A magyar bíróságok jórészt ítéleteikkel mentik a Szovjet hatalom magyarországi megbízottait. Számonkérés helyett jelképes büntetéseket kapnak. Meddig még? Mikor szabadul fel végleg a nemzet, a mai napig is elnyomni akaró idegen és ellenséges érdekeket képviselők hatalomvágya alól?
Az áldozatokról való megemlékezés ezeket a fontos kérdéseket veti fel.

Ezen keresztény-magyar identitásunkat ébresztő drámai beszéd után Dóczi Péter színművész szavalta el Szilágyi Domokos: Változás című megrendítő versét. Az előadás és az utána elhangzott vers felindult érzelmeket keltettek a jelenlévők lelkében. Döntsd le a vérgőzös istenek szobrát hazánkban! Te vagy a jövő. Készen vagy rá? – tette fel a kérdést a versben a művész. A válasz: Te magad vagy a jövő változása.

A megrázó vers elhangzása után, méltó zene mellett kezdődött az ünnepi koszorúzás. A KDNP II. kerületi Szervezete, a KDNP budapesti Elnöksége, a FIDESZ és az IKSZ, valamint a VIII. kerület Önkormányzata nevében az illetékes vezetők helyezték el a márványtábla alá szebbnél szebb koszorúikat.
Befejezésül a kommunizmus áldozatainak emlékét mélyen átélt jelenlevők megrendülten énekelték el a Szózat zenével kísért időszerű szövegét. Végül, az ünnepséget kitűnően megszervező Borosnyay Tibor köszönetet mondott a közreműködőknek és a megjelenteknek.
Ezen ünnepséggel a KDNP II. kerületi Szervezete, élén a kezdeményező Kocsy Béla elnökkel, méltán tett tanúságot, igazságot és szabadságot valló, sok munkát vállaló keresztény magyar elkötelezettségéről. A megemlékezés valóban méltó volt a nemzet áldozatainak emlékéhez. Arató László